|
2023-09-21 07:56:11, csütörtök
|
| |
| |
Székely János:
ZENE
...Végtére elpirult s a házak
Mögé bukott az őszi nap.
Hazafelé tartottam. Számon
Meggyült a keserű iszap.
Meggyűltek arcomon az árnyak
És ajkamon az undorok.
Lelkemből utáltam, hogy élek,
S utáltam, hogy ember vagyok.
Mert ismét üvöltött az érdek,
Ismét szűkölt a rettenet.
Mert újra jött és újra győzött
A talmi az érték felett.
Mert vétkeit a vétkes újra
Erényekké papolta át,
S a talpnyaló alázat ismét
Hőssé hazudta önmagát.
Mert újra teljesülni láttam
A nagy világtörvényeket,
Mert újra csak valódi arcuk
Mutatták meg az emberek,
Szóval mert újra állt a bál, és
Velőt tiport és csontokat,
Azért gyűlöltem a világot,
S utáltam embervoltomat.
És akkor - hogyan is meséljem,
Barátaim, hogy kezdjem el? -
Akkor váratlanul zene zendült,
Zene, mely éget és emel,
Zenevarázs és zenegyász és
Zenekín, zeneoltalom.
Súlyos, hatalmas zene áradt
Felém egy nyitott ablakon.
Zene hömpölygött túl a sarkon,
Egy ablakból a gyászsötét
Utcára, s én máris megálltam,
S némán hallgattam a zenét,
Álltam és hallgató szívembe
Öröm csapott és félelem,
Valaki beszélt bent. A lélek
Anyanyelvén beszélt - velem.
Hozzám beszélt Sebastian Bach.
Időn és pusztuláson át
Dúdoló vigaszul a Máté-
Passió zárókórusát,
A roppant, örvénylő zenét, a
Fúgába font ítéletet,
Hogy íme, győzött a gyalázat,
A jóság megfeszíttetett.
Ott állottam a keskeny utcán,
A zsongó hangesőben, és
Ütemenként forrott ki bennem
A hangtalan felismerés,
Hogy kár az emberi világot
Utálni és szégyelleni,
Hiszen ember volt maga Bach is,
És zenéje is emberi,
Hisz emberi a tisztaság is,
És emberi az értelem,
S ha kiforgatnak mindenemből,
Ez mégis megmarad nekem.
Enyém marad Sebastian Bach,
Enyémek a kivert nagyok.
Minek beszélek én magányról
Ki véle társaloghatok?
Minek gyűlölném én az embert?
Miért hinném, hogy reménytelen?
Miért volna átkozott e fajta,
Ha ilyen lelkeket terem?
Hosszan hallgattam a feloldó,
Igazmondó, konok zenét,
Bach szózatát, amely a bongó
Egen csapódott szerteszét,
Aztán leszállt a lusta este,
A kórus is elhallgatott,
De én már könnyebben viseltem
A terhet, hogy ember vagyok,
A súlyos, emberi parancsot:
Gazok között teremni meg
Valamit, ami tán vigaszt ad
Valamikor valakinek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 6 |
|
|
|
Címkék: világtörvényeket, megfeszíttetett, társaloghatok, embervoltomat, elhallgatott, szégyelleni, hömpölygött, mindenemből, zárókórusát, zeneoltalom, pusztuláson, kiforgatnak, reménytelen, anyanyelvén, hallgattam, meggyűltek, szerteszét, gyászsötét, zenevarázs, váratlanul, hangesőben, ütemenként, teljesülni, felismerés, könnyebben, csontokat, gyűlöltem, gyűlölném, megálltam, csapódott, zenegyász, sebastian, talpnyaló, magányról, erényekké, igazmondó, keserű iszap, érték felett, vétkes újra, talpnyaló alázat, nagy világtörvényeket, nyitott ablakon, jóság megfeszíttetett, keskeny utcán, zsongó hangesőben, hangtalan felismerés, emberi világot, kivert nagyok, lusta este, Székely János, Sebastian Bach,
|
|
Offline
